FishTechnics

A catch-release.hu oldalon az alábbi írásra lettem figyelmes. Olvassátok eredeti, változatlan formában.

Az alábbi gyönyörűséget a 2008. 04. 12-i Dunántúli Napló produkálta.

Már a címadás és a cikk tartalma sincs összhangban. Éhesebbek? Miért, nem kapnak enni? Hisz a sporik tonnaszám nyomják be a diszperzites vödörben kevert tuti anyagaikat! Bátrabbak? Akkor miért kell évről évre finomabb szereléket alkalmaznunk? Jó 15 évvel ezelőttről még van 100-as zsinórom emlékben. Akkoriban azzal is lehetett halat fogni. Most, meggondolom a 30-ast is.
Nem ez az oka, közeledik az ívás, ilyenkor a szerelemtől kissé elvakulva figyelmetlenebbek a halak és könynen rávehetők mindenféle csali elfogyasztására. Fényképezni is könnyű őket. Néhány kép a horgasszunk.hu-n.
Ha már megkérdezték neves, baranyai szakírónkat a témáról, akkor talán tanácsot is kérhettek volna a címlapi kép ügyében.  Mert céender-ről beszélni és ponty szemgödrébe jó erősen belenyúlni, erősen nem összeférő dolog. Persze erről nem Löffler Péter fotós tehet. Ő nyáron, kukoricacímerezés szünetében lefényképezett egy sporit és a DN ezért fizet neki. Részéről a dolog letudva. De könyörgöm, aki nem ért a horgászathoz, az ne írjon róla cikket!

Bokor Károly tényleg ezzel indokolta a C&R fontosságát?
“– Egyre több horgász engedi vissza a halat a tóba. A horgászszenvedély ugyanis tán két dologból tevődik össze: a természet szeretetéből, s a hal kifogása okozta sikerből. Egyre kevesebb természetes ívóhely van a tavakban, folyókban, főként a vízszabályozás miatt. Emiatt meg kell fontolni az ívóhelyek védelmét. ”

Az ominózus cikk itt olvasható: Dunántúli Napló

Jónéhány kérdés felmerült bennem a cikk tartalmával kapcsolatban, de a DN sosem volt híres a pontos szakmai tudásáról.

Vagy lehet, hogy én látom rosszul a dolgot?

Egy kivételes szépségű hölgy küldte be legszebb fogását, egy kivételes szépségű tőpontyot.

Bárány Bernadett Merenyén fogta a 15,10 kg-os tövest napos, szélcsndes időben, saját készítésű bojlival. A Fishtechnics ezúttal gratulál az oldal első női résztvevőjének.

Nem mindennapi fogással dicskedhet Jordan Wesley a Chub egyik horgásza! Bár a negyvenkét kilós Venture-világrekordot ugyan nem döntötte meg, de a 86,5 fontos - kb. 39,5 kg- súlyú gyönyörű tükörponty mindenképp gyönyörű. A hertfordshire-i horgász a Franciaországban található Graviers tavon pecázott. A csali Richworth Ultra Plex bojli volt, az etetés fél kilónyi mennyiség. A szépség egy 8-as Solar horgon, és a számomra egyenlőre ismeretlen Stiff Hinge Rig szereléken vesztett rajta. A Solar nagyon újítani akar, mert egy öt unciás (kb.140 gramm) ólom prototípust is bevetett Jordan. Ja, a bot Outcast 3 lbs 12ft. Itt jegyzem meg, már kapható a Chub két új botja az Outcast 50 és a Snooper.

A férfiember életében néha jönnek pillanatok, amikor - bizonyára a hormonok hatására- nagy tettek végzésére ragadtatja magát. Néha ez egészen tragikus formákat ölthet –lásd napjaink története-, néha pedig rendkívüli eredményeket. Korlátaimat figyelembe véve próbálom elkerülni a Reichstag-szerű égést az alább elkövetett sorokkal. Nem tudom, valahol, valaha megjelennek-e majd soraim, mégis virtuális papírra vetem őket. Van bennem egy nagy adag fenntartás, mert ha valamely szerkesztő veszi is magának a bátorságot, hogy széllel szemben végezze a kisebbik dolgát, akkor is jobbára azok olvassák majd, akik ha szőrmentén is, de egyetértenek ezzel a kis tartalommal.

            Egy kedves sporttárs írt egy vitriolos szösszenetet egy pontyhorgász lapra. A névnek nincs jelentősége, pláne ha végiggondolom az egyes lapok és személyek közti oktalan marakodást. Ez a sporttárs épp napi tények nyugvó siratja el a magyar horgászsportot. Kavarognak bennem a gondolatok, mert gyakrabban és szélesebb körben lenne szükség ilyenre, közben pedig kétséges a dolog hasznossága, mert fájdalom, de pont ott talál az ige süket fülekre, ahol a legnagyobb szükség lenne a főhajtásra, és a bűnbánatra.

            Elsírják az öreg sárgavégű nyele mellől, s a drótszák mellől: „óh, bezzeg az én időmben ennyi meg ennyi kiló hallal raktuk tele az ezerkettes csomagtartóját, annyikilós compót, aranykárászt vittünk”, „hej, amikor hajnalig pucolta az asszony a kosárnyi nyurgapontyokat egész nyáron…” Erre mit lehet ugyan felelni a halpaplan és a fertőtlenítő spray mellől?

            Egy magántóra járok sokat horgászni. Nyakas, kemény ember a tulaj, sok haragosa gyűlt össze, mióta horgásztat. Mivel halelviteli tilalom van nála, s kötelező a kímélő matrac, így csatarendbe állított saját költségén vagy egy tucatot. Ma egy koszlott darab árválkodik csak, mind ellopták, ám ennek ellenére nem szaporodott a parton matracot használók száma.

            Itt járt nálunk sokak példaképe nemrég, Frank Warvick, s dicsérte a tavainkat, halainkat. Valami fura defektus folytán eszembe jutott, mekkora pénzeket akasztanak le külhonban egy Velencei-tó, Balaton, vagy Tisza-tó méretű, adottságú vizeken. Arról nem is beszélve, hogy lassan kihalásos alapon lehet csak eljutni egy-egy híres távoli horgászvízre. Vajon mit kellene tenni ahhoz, hogy mi is annyit profitálhassunk a sorolt vizekből, mint a francia, angol, román satöbbi horgászok? No nem a nagy magyar állami, szövetségi ténykedésre gondolok, mert azt hiszem, az elmúlt majd két évtized megtanított minket arra, hogy mit, honnan, és mennyit várhatunk. Sokkal inkább a mi kis egyéni szintünkre gondolok.
De hogy világosabbá váljon a felsőbb szervekkel szembeni fenntartásom: Évek, sőt lassan évtized alatt sem ért el arra a szakmai és erkölcsi minimumra ismert hazai szerkesztő, felelős ember, hogy a sokezres példányszámú nyomtatott sajtóban ne jelenhessék meg olyan rekord, ahol bizonyítható, vagy alapos a gyanú arra, hogy a hal nem került vissza a megfelelő ellátás után a saját (!) vizébe. Nem nagy dolog, de mégis.

            Most veszem észre, hogy csak beszélek, beszélek, közben pedig minden egyes betű falra hányt borsó. Vannak ugyan „bojlisulik”, de a többség által megfizethetetlen áron. A kis szerveződések, (értsd: egy-egy fórum, oldal közönsége) sem szerveznek olyan megmozdulásokat, ahol teret lehetne engedni egy más szemlélet bemutatásának. Nem véletlen, hisz mindenki ebben a szezonban akarja a szerencséjét megcsinálni. Bármi áron.

            Nekik is lesznek/vannak gyermekeik, s természetesen el fog jönni az idő, amikor én is, Te is kedves Olvasó, meg a Boltos Bácsi is – akit a szeme helyén pergő $ és € jelekről szoktunk felismerni, különben szarik bele a világba- azt szeretné, hogy a cseperedő gyermek szép halakat, uram bocsá’ pontyokat fogjon, lehetőleg minél nagyobbakat, és minél többet. S mivel magyarázzuk meg majd gyermeknek és magunknak a betlit, vagy a kudarcot? Hogy nem telepít tizenkilós pontyot a fránya tógazda, hogy volt képe kipusztulni annak a fránya compónak, koncérnak, satöbbinek? Azon ki fog elgondolkodni, hogy egy-egy sörért cseréltek gazdát ezek a halak, hogy zsíros halléként, rosszabb esetben macskaeledelként fejezték be pályafutásukat.

            Kedves gyermekek, a hal amit anyu megfőz az nem kinn a tóban, az a teszkóban terem. Amit apu a tóból hazahoz, azt meg tőled lopta el.

 Bár még javában tart az aktív szezon, mégis új filmmel rukkolt elő a híres-neves Korda. A Thiking Tackle első és második része ugyan már régebbi darabok, de a Holiday egy vadonat új mozi. Részletes bemutató ősszel, ill. hosszan tartó rossz idő esetén korábban várható. Ugye megértitek?

A kizárólag Nagy-Britanniában forgalomba kerülő filmeket most 8000 forintért megvásárolhatod. Az ár a szállítás és csomagolás költségét is tartalmazza!

Magyarországon kizárólag a Fishtechnicsnél!