1905 novemberében egy Maria Eerikintytar nevű egyedülálló nő egy közép finnországi, Rapala nevű kis faluban megszülte fiát, Lauri-t. Maria a Saarinen családnevet választotta Laurinak, a bejegyzésnél azonban a pap hibát vétett és Saarinen helyett a fiú szülővárosát, Rapala-t jegyezték fel. Így lett hát Lauri Saarinenből Lauri Rapala és így kezdődött el a világ egyik leghíresebb sikersztorija a horgászcikk piacon. 
Lauri 1936-ban fenyőkéregből faragta az első sikeres műcsaliját és rájött arra, hogy ezzel fogja a legtöbb és legnagyobb halakat. Fogásait Lahtiban, a városi piacon értékesítette. Lauri több különböző mintájú csalihalat faragott és azokat egyenként tesztelte a tiszta vizű Paijanne-i tóban. Megfigyelte, hogy a rablóhalak hogyan rejtőzködnek el búvóhelyeiken, és hogyan támadnak lesből a lassúbb, betegesen és gyengén mozgó csalihalakra, hiszen ezek könnyebb zsákmánynak bizonyulnak. Lauri az első darabokat egy helyi szövetkezeti boltban értékesítette 1938-ban. A háború azonban hamar véget vetett az induló üzletnek. 1948-ban kötelezte el a magát a Rapala család a teljes munkaidős kereskedelmi gyártásra. Risto és Ensio, Lauri két idősebb fia is csatlakozott az üzlethez. Egyetlen csalihalat készítettek, egy 11cm-es Original úszó modellt, ezüst és arany színben. Minden darabot kézzel munkáltak meg és különös figyelmet fordítottak a tesztelésre, hiszen a műcsalinak a rablóhal előtt egy tipikus mozgást, a sebesült kishal mozgását kellet előidéznie. 1956-ban már a műcsalik nagy részét otthon dolgozó munkások faragták ki, a családi műhelyben pedig a végső munkálatok folytak. Lauri továbbra is ragaszkodott a még a csomagolás előtt történő szigorú teszteléshez. 
A Rapala sikerében az igazi áttörését 1962-ben érték el a Ron Weber és üzlettársa, Ray Ostrom az USA-ban, amikor is egy újságcikk megjelenését kérték a Life magazinban. A publikálást kétszer is elhalasztották egészen addig, amíg Raynek és Ronnak megígérték, hogy a történet mindenképp meg fog jelenni. A következő héten Marylin Monroe-t holtan találták Brentwood-i lakásában, Kaliforniában. A Life következő kiadása Marylin címlap fotójával jelent meg, és az eddig legtöbb példányszámban kelt el, melynek 40-41.oldalán a következő sztori volt olvasható: „Egy csalihal, amit nem szabad kihagyni”. A még csak kezdő cég képtelen volt megbirkózni a Rapala csalihalra beérkező igényekkel, de tulajdonképpen ekkor vált a Rapala név ismerté Amerika szerte és a lenyűgöző sikersztori ekkor vette lendületét. Maga a Rapala kereskedelem Lauri és fiai vezetése alatt fejlődött ki és 1974-től, amikor 69 éves korában Lauri elhunyt, a fiúk lettek a felelősek az üzletért. Ensio lett az ügyvezető Risto a termelési vezető és Esko a beszerzési menedzser. Ők hárman nagymértékben felelősek a cég fejlődéséért, és a világ legmeghatározóbb műcsali gyártásáért.
Fokozatosan bővítették a Rapala műcsalik választékát az újabb Jointed és Magnum modellekkel. A modern technika alkalmazásával emelkedett a termelési kapacitás és saját technológiájukat is fejlesztették. Továbbra sem hagyhatta el a gyárat egyetlen termék sem, amíg azt tartályban nem tesztelték.
Az 1970-es évek folyamán számos új Rapala modellt fejlesztettek ki. Az első tengerentúli gyárat 1980-ban, Írországban létesítették. A Shad Rap 1982-ben került bemutatásra és amerikai kereslete többször is túlszárnyalta a termelést.
1983-ban Lauri unokája, Jarmo Rapala is csatlakozott a vállalathoz, mint kutatási és fejlesztési vezető. 1988-ban gyártották első műanyag csalit, a Rattlin’-t.
A Rapala kétségtelenül nagy utat tett meg Lauri Rapala 100 évvel ezelőtti születése óta.
