Mikor elektromos jelző vásárlására kényszerültem az első hosszabb horgásztúra miatt, sajnos épp erre a kulcsfontosságú eszközre maradt a legkevesebb pénzem. Így be kellett érni a lehető legegyszerűbb modellel. A vízhatlanság volt szinte az egyetlen szempont, de erről majd később…
Mindössze hétezer forintból kellett megoldani a problémát. Egyik üzletben végkiárusítás miatt jelképes összegért vettem az egyik, egy neves bojlis szaküzletben a másik Byron 9046/0 típusú kapásjelzőnek csúfolt méregpoharat. Valahogy most már kizártnak tartom, hogy ez osztrák cég legyen. Egy kínai vacaktól sok lenne, amit a németajkú piac eme remeke kiizzadni volt képes magából. Erre mondják tán, hogy vajúdnak a hegyek, s egeret szültek? 
Szóval adva van a darab. A hangerő állítható rajta egyedül, ami egyben a ki-be kapcsoló gomb is. Elég picike ahhoz, hogy egy nagyobb markú ember tudja rendesen forgatni. Pláne, ha még bot is van rajta, alatta pedig egy swingert lenget a böjti szél. A kikapcsolást többször is ellenőrizzük, mert nem mindig kattan a potméter, ami a kapcsolást jelentené, a bekapcsolva felejtett készülék pedig cirka hónap alatt lemerül. S ha lúd, legyen kövér, csak spéci távkapcsoló-elemmel üzemel, amit nem lehet minden sarki trafikban kapni, ami esetenként komoly probléma lehet a parton. Szerencsére a két példány különböző hangszínre volt „hangolva”. Bár nem e remek darab hibája, sokkal inkább a természet gonosz kis tréfája, hogy az első peca tőszomszédságában egy guvat fészkelt. A piszok dög pedig azonnal megtanulta a hangot, s éjjel nappal idegszálaimat pengetve produkálta új tudományát.
Lássuk tesztalanyunk felépítését. A szokásos méretezésű menettel kapaszkodik a bottartó állványba, ennek a tövénél pedig egy kis alátét szerű gyűrű, és egy gumikarika ad lehetőséget némi variálásra. A ház két darabból van összecsavarozva, köztük egy gumitömítés préselődik, ami annyira vékony, hogy komoly türelemjáték visszaapplikálni ha szétszedtük. Nyolc nyílás szakítja meg az anyag folytonosságát. Ebből négy csavarlyuk, egy a hangerő-szabályzó potinál, egy-egy a görgők két oldalán. Hátulján pedig az elem helyezhető be egy kis ablakban. Valószínű itt ázott be egyik jelzőm. 
Ugyanis ezek a drága jószágok nagyon szívesen áznak, s annál kelletlenebbül száradnak. Ha beázik elkezd visítani, de úgy, hogy egy éhező hízódisznó, vagy tengerimalac csak jelenthet neki. Ez a visítás elem- vagy idegkimerülésig tart. Nekem elhangolódott száradás után, s fülsértő magas hangja lett, s sokkal halkabb lett. Valószínű ez nem minden darabnál sorsszerű következmény, mert egyik szomszédom ugyanilyen cuccal jeleztette a kapást, a másik ennek a nagytestvérével, amin már hangszínt is lehet állítani. Be jó is nekünk sok kicsi szerecsennek… Majd elfelejtettem: az elemekkel is óvatosan, mert hamar elengedi magát az elem sarujakét funkcionáló rugó.
Summa summarum ilyet csak az válasszon, akit hasonlóan szorít az idő és a pénz, különben véletlenül sem. A Szóval a Byron felejtős…
