A legek versenyének is lehetne talán nevezni némi elfogultsággal a különféle ún. bojlis versenyeket. Legek, mert a leghosszabb horgászversenyek, a legnagyobb haltömeget adó, a legdrágább, mert egy-egy neves nemzetközi megmérettetés nevezési díja 1000 euro, vagy 600-900 font, a legnagyobb díjazású, mert forintban számítva milliós nagyságrendű első, sokszázezres dobogós díjak vannak. Megkockáztatom, hogy az elterjedt meghívásos rendszer miatt a legnehezebb bejutni.
Miért az „ún.” kérdezhetitek joggal? Őszintén szólva, nem tudom, mi lenne a legmegfelelőbb megnevezése. Mert ugye kishalas, gilisztás, vagy épp kukoricás versenyek sincsenek, vannak viszont műcsalis, és legyes, tehát a csali által determinálható kupák. A pontyfogó is elég hülyén hangzik, mert akkor az öt kiló alatti példány nem ponty? Pontyfogó? Akkor viszont a feederes-matches finomkodókkal kapunk hajba. Ilyenkor jön jól a fantázia, és a tradíció. Vagy mégsem?
Jobb helyeken létezik egy olyan kitétel, ami tulajdonképpen áthidalhatatlanul választja szét a pontyfogó és a bojlis etapokat: ez a súlyhatár.
Ha jobban végiggondolom, a bojlival horgászók nem általában a halak, vagy a pontyok tartózkodási helyeit, vonulási útjait kutatja, hanem a nagy, öreg, magányosan szedegető, óvatos példányokét. Megkockáztatom, más etetési stratégiát is dolgoznak ki egy, mondjuk úgy, nagyhalas versenyre, mint egy általános pontyfogóra. Figyelembe vesznek egy sor olyan körülményt, amivel elsősorban a nagyobb példányokat célozzák meg. Pellet- és bojliméret, íz, satöbbi. Bár én nem hiszek az ún. „nagyhalas” bojliban, de hátha…
A teljes cikk hamarosan a Carpmania oldalán olvasható
