Nemrégiben kapott szárnyra a dunai fosztogatókról közölt írás egy másik oldalon, amit végül többen is átvettek. Ezt követte a Murán és Dráván végzett rablógyakorlat, ahol kapitális tokot tartanak láncon. S még ki tudja, mennyi van szétszórva a kisebb-nagyobb oldalakon, s mennyi sikkad el, s vész az érdektelenség sűrű homályába.
Adja magát a kérdés: mit lehetne, s mit kellene tenni? Ma, amikor lassan horgász, horgásznak farkasa, s üzleti érdekek miatt a jelentős médiumok nem tűzik zászlajukra a problémát. Nehéz kérdés. Az világossá vált, hogy Minden Horgászok Atyja, odafenn a Korompai utcában ballisztikus ívben ejt erre a problémára –is. Meg kell csak nézni a legutóbbi MaHorban felkantározott pontymatuzsálemet, és harcsaóriásokat. Menten facsarodik az ember szíve.
Jelen helyzetben legtöbben egy megoldási javaslatot, s nem üres okfejtést várnak, ha a téma terítékre kerül. Sokan, sokféle eszközhöz nyúlnának- s okkal. Én a magam részéről csupán annyit tudok tenni, amivel már meghaladom a legnagyobb oldalak tartalmát. Szót emelek e tettek ellen, s helyet adok annak, hogy még nagyobb felületeken látszanak ezek a problémák. Tudom, ez édeskevés. Ámbátor már nem vagyok tagja a Magyar Pontyhorgászok Egyesületének. Hogy miért, az egy messzire vezető, s külön poszt lenne. De, nagy tisztelője vagyok azoknak a megmaradt alapítóknak, akik továbbra is hátukon viszik a szervezetet. (S most előny a sorok közt való olvasás képessége). Úgy vélem, hogy Ők, s más hasonló szervezetek tehetik a leghatékonyabb lépéseket, s kellő jogi háttértámogatással –ami mint egyesület nyilván van nekik- jogi útra is terelhetik a dolgot. Nem beszélve arról, hogy mégis ők látszanak a legszélesebb felületen, s tettük nem maradna visszhang nélkül. Persze, ez nem épp a barát- és támogatószerzés legkényelmesebb módja.
De a név, és a célok köteleznek!
Kívánok jó munkát, és erőt mindazoknak, akik részt vállalnak a hazai természetkárosítás, és szabadrablás megakadályozásában!
