Egy kedves blogolónk, Stoki hozzászólása vitt arra, hogy a teljesség igénye nélkül nagy-nagy vonalakban tekintsük át, hogy mennyiben merül ki az orsók csapágyszámának növelésében az elmúlt 2-3 évtized horgászcikk-gyártás fejlődéstörténetében.
Kezdjük talán a legtöbbet emlegetett eszközünkkel, a bottal. Kezdődött ugye annak idején a nádból, esetleg fából gyakran kézzel készített darabokkal. Ezeknek a gyűrűzése egy külön történet, a Magyar Horgász írt erről tavaly egy terjedelmes cikket jellemző alapossággal. Leginkább drótból hajlított darabokat kötöztek fel cérnával, egyéb vékony, jól ragasztható, köthető anyagokkal. Ezzel többek közt az volt a baj, hogy blank és blank közt sokkal nagyobb különbség rugalmassági együtthatóban, hogy mást ne említsek. Mivel a gyűrűk száma, mérete, helye, sűrűsége –anyaga is, de maradjunk a huzalnál- jelentősen befolyásolta a végső akciót, rugalmasságot, egy szóval a használati értéket. Ennek ellenére ma is építenek botot különféle nádakból, fából különféle mesterek igen kiváló minőségben. Idehaza Gampel István keszthelyi botépítő mester a leghíresebb. A botok lakkozásának készüljön bármilyen anyagból is, roppant nagy jelentősége van, nagy szakértelmet igényel.
A következő fázis valahol a nyolcvanas években megjelenő mérföldkőnek számító üvegbotok. Gyerekkoromban összeszaladt a falu fiúi-férfiai, ha a tanácselnök fia levitte az új üvegbotját. Ezek már jóval megbízhatóbbak voltak az alsóbb árkategóriában is. Itt már feltünedeztek olyan gyűrűk, mint a porcelán, volfrámmal bevont acélgyűrűk, stb. Ezek nem készültek még oly hosszban mint ma, legalábbis én nem tudok 4-4,5 méteres szörf jellegű botokról, amelynek határhasznossága egyébként is megérne egy külön misét.
Ezt követően megjelenő különféle kompozit anyagok sajátos világába szerzett helyet magának, majd rövidke idő alatt szorított maga mellől minden létező mást a szén-alapú bottest-gyártás. A nem is olyan távoli múltban űrkutatás-überfasza parasztvakításként nevezett szén-alapú bottest gyártást körülszőtte ugyan a karbon, de nyilvánvaló okoknál fogva nem szerzett magának oly nagy népszerűséget, mint azt a havi szaklapokban túlcsorduló reklámdömpingben látni vélnénk. A nyél- ill. orsótartó evolúciót direkt nem taglaltam. Mégpedig azért, mert divat ugyan, ha valaki minden létező témában osztja az észt, és okosabb a MENSA elnöki tanácsánál, de nekem erről halvány fogalmam sincs. Kérem nézzétek el eme fogyatékosságom, és nézelődjetek mondjuk itt.
